
A legújabb frizuratrend
Előfordult már veled az, hogy kinéztél egy igazán jó frizurát, olyat amelyikről megállapítottad, hogy nagyszerűen passzol a személyiségedhez. Az arcformádhoz megfelelően társíthatóé s igazán ki akartad próbálni?
Időpontot foglaltál a fodrászhoz és szerencséd volt, mert a fodrász megértette, hogy mit szeretnél valójában és meg is tudta csinálni? Nagy örömmel léptél ki a szalonból és sokan megdicsértek a való életben is és az új megjelenésedről készített képek a közösségi hálózaton is sikert arattak?
Elégedetten és jókedvűen aludtál el aznap este, majd másnap reggel amikor felébredtél azt tapasztaltad, hogy a frizurának már az emlékét sem találod. Összeesett, és hiába a sok bajlódás a hajszárítással, nem tudod azt olyan módon újra létrehozni, mint ahogyan a fodrász tette?
Ezt megelőzendő a következő cikkben, amelyben a legújabb frizuratrendet vesszük górcső alá, azt is felelevenítjük, hogy egy szakértő mit javasolt a frizura karbantartásával kapcsolatban.
A legújabb frizuratrend a Brachel frizuratrend
A legújabb frizuratrend két ikonikus nő megjelenéséből merít ihletet. A brit Glamour magazin Brachel frizurának nevezte el, mert Rachel Green (a Jóbarátok című sorozat karaktere, amelyet Jennifer Aniston játszott a televízió képernyőjén) és Brigitte Bardot, a 60-as évek egyik legnagyobb színésznője hajviseletét elegyíti az új trend.
Az új frizuratrend Rachel réteges frizuráját és Brigitte arcát tökéletesen keretező frufruját elegyíti. A két elem viselésével máris viselheted a legújabb frizuratrendet, a Brachel frizurát, amelynek kezelése nem túl bonyolult, azonban nem árt, ha ismerünk néhány praktikus eljárást.
A legújabb frizuratrend
@shaysullivann Reply to @madimae___ ♬ original sound – Shaysullivan
@shaysullivannA little behind of scenes of this iconic haircut!! 😍
A legfontosabb a megfelelő vágás
Természetesen mint minden frizuránál itt is a legfontosabb a megfelelő vágás. Ha megfelelően vágják a hajunkat, akkor az a későbbiek folyamán megkönnyíti majd a frizura kezelését, karbantartását és a hajformázást is.
Ennek köszönhetően a készülődés során sokkal kevesebbet kell majd a hajaddal foglalkoznod. A trendet Shay Sullivann influencer fejlesztette tökéletesre. A frizura titka a sok réteg és a könnyed, a hatvanas évek divattrendjeit megidéző frufru.
A frizura karbantartása
A Brachel frizurát nagyon könnyű kezelni, azonban a hajmosás után fontos foglalkozni a frizurával egy kicsit. Megfelelő technikák alkalmazásával hosszú napokig tartósan megmarad a frizura.
„Érdemes körkefével beszárítani a hajat, majd azonnal hajcsavaróra tekerni a tincseket. Azért fontos a meleg száritás után hajcsavaróra feltekerni őket, hogy a forma szerint hűljenek ki a fürtök.” – árulta el egy szakértő.

