Film

A Magasságok és mélységek című film állít emléket Erőss Zsoltnak

 

A Magasságok és mélységek című film állít emléket Erőss Zsoltnak. A film témái közé tartozik a sportemberségről, a veszteségekről és a gyászról szóló motívumok. A középpont azonban az özvegyére Sterczer Hildára kerül.

Csoma Sándor rendezésében készül a film, amelyben Erőss Zsoltot Trill Zsolt, Sterczer Hildát pedig Pál Emőke alakítja. A filmet a miskolci CineFesten mutatják be, a mozikba szeptember 22-től lesz megtekinthető.

 

Erőss Zsolt Erdélyben született hegymászó. Ő az első magyar, aki feljutott a Föld legmagasabb pontjára. 2002. május 25-én érte el a Csomolungma legmagasabb pontját. Magyarország legeredményesebb hegymászója.

A nemzetközi élmezőnybe is bekerült, tíz 8000 méternél magasabb pontot hódított meg. 2013. május 21-én miután a Kancsemdzönga hegyet megmászta, a visszafelé tartó úton örökre eltűnt.

Holttestét 2014 tavaszán találták meg és igazolták személyazonosságát.




A Magasságok és mélységek című film állít emléket Erőss Zsoltnak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nagyszerű dolog blogot írni.