
A világ leggazdagabb emberei
A világ leggazdagabb emberei
A világ leggazdagabb emberei – 1874 és 1960 között élt John D Rockefeller a valaha élt leggazdagabb amerikai. A legtöbb modernkori milliárdos megirigyelheti vagyonát. A semmiből indulva jutott a gazdagságig. Karrierjének csúcspontján a leggazdagabb amerikai lett. Számos filantróp tevékenységéről is ismertté vált. A nagy vagyon tulajdonosaként nagylelkű emberként viselkedett, segítette a rászorulókat. Richfordban született elszegényedett családban. Alkalmi munkákat vállalt, hogy segíteni tudjon a családnak. Nagylelkűsége később abból is fakadhat, hogy fiatalkorában megismerte a nélkülözés nehézségeit.
Az emberi történelem során a különféle javak felhalmozása, fejlesztése és befektetése teremtette a gazdagságot. Kezdetben akár csak vetőmag, szerszámról beszéltünk, később a tudás volt a gazdálkodás alapja. A legtöbb ember törekszik arra, hogy munkáját a lehető legnagyobb nyereség megszerzése mellett végezze, mindig voltak és jelenleg is vannak olyan emberek, akik a vagyonszerzést jobban csinálják másoknál. A vagyont termelők arra képesek, hogy innovatív ötleteiket, sikeres pénzügyi döntéseiket arra használják fel, hogy kiemelkednek a hétköznapi tömegből, a világpiacra lépnek és létrehozzák saját birodalmukat.
Ki a világ leggazdagabb embere?
Honnan tudjuk, hogy ki a világ leggazdagabb embere? A Forbes évről-évre nyilvánosságra hozza a világ leggazdagabb embereinek listáját. A világ leggazdagabb embereinek listáját a Business Insider is elkészíti. A listákról azt kell tudni, hogy nagyon gyorsan és nagyon nagy mértékben változhatnak.
A Forbes valós idejű listája szerint, amelyet a március 11-i napon érvényes tőzsde árfolyamok mellett érvényes az élen az amerikai Elon Musk végzett, aki a világ leggazdagabb embere. Az 50 éves amerikai üzletember 219 milliárd dolláros vagyonával, a Tesla és a SpaceX vállalatok tulajdonosa.
A második helyen az 58 éves Jeff Bezos található 171 milliárd dolláros vagyonával, az Amazon vállalat tulajdonosaként.
A harmadik helyen Bernard Arnault és családja 158 milliárdos vagyont biztosító LVMH tulajdonosaként, amely a divat és a kiskereskedelem szektorban működik.
A Business Insider 2021ben nyilvánosságra hozott listája szerint az első helyen Jeff Bezos, a második helyen Elon Musk és a harmadik helyen szerepel Bernard Arnault és családja. 2021-ben Bernard Arnault egy rövid időre a leggazdagabb ember volt a világon.
A világ leggazdagabb emberei
Elon Musk
Üzleti mágnás, befektető és filantróp. A SpeceX alapítója, vezérigazgatója és főmérnöke. A Tesla vezérigazgatója és a terméképítésze. A Queen’s University-n majd a Penssylvaniai Egyetemen tanult. Közgazdasági és fizikai diplomát szerzett. Az egyetem után megalapította a Zip2 webes céget. Társalapítója volt az X.com online banknak, amely 2000-ben egyesült a Confinity-vel, annak érdekében, hogy létrehozzák a PayPal-t. A céget 2002-ben az eBay vásárolta meg 1,5 milliárd dollárért.
2002-ben alapította a SpaceX repülőgépgyártót és űrszállítói szolgáltató vállalatot. 2004-ben csatlakozott a Tesla Moros Inc-hez. 2022-ben felvásárolta a Twittert 44 milliárd dollárért.
Jeff Bezos
Az amerikai vállalkozó, médiatulajdonos, befektető, informatikus és kereskedelmi űrhajós, az Amazon alapítója és ügyvezető elnöke. 2017 és 2021 között a leggazdagabb volt a Bloomberg Billionaries Index és a Forbes szerint is.
Miamiban nőtt fel és 1986-ban végzett a Princeton Egyetemen. 1986 és 1994 között a Wall Streeten dolgozott. 1994 végén alapította meg az Amazon-t, ami online könyvesboltként indult. Jelenleg a világ legnagyobb online értékesítési vállalata és a legnagyobb internetes vállalat a bevételek alapján.
Bernard Arnault
A világ leggazdagabb emberei technológiai vállalatok tulajdonosai, Arnault az LVMH alapítója és vezérigazgatója. Európa leggazdagabb embere, a világ harmadik leggazdagabb embere. Híres befektetői képességeiről, amely vagyonának nagy részének forrása.
1949-ben született franciaországi Roubaix-ban. Édesanyja a Dior márkához tartozott. Családi háttere mérsékelten befolyásolták a luxusmárkák világában. Tanulmányait a Roubaix-i Lycée Maxence Van Der Meerschben és a lille-i Lycée Faidherbe-ben végezte. 1971-ben szerezte meg diplomáját, Franciaország legjobb mérnöki intézményében.
1988-ban hozta létre az LVMH vállalatot. A részvények 43,5 százalékával és a szavazatok 35 százalékával rendelkezett. Legnagyobb riválisa Henry Racamier volt, aki a Louis Vuitton csoport elnöke is volt. 1989-re Arnault elég erős volt ahhoz, hogy megfossza őt a konglomerátum igazgatótanácsában betöltött pozíciójától. Egyhangúlag választották meg az LVMH igazgatóságának elnökévé. Néhány év alatt az egyik legnagyobbá tette a vállalatot. A rendkívüli növekedés magában foglalta a haszonkulcs ötszörös emelkedését és a piaci érték 15-szörös növekedését is.
2020-ra mintegy 75 luxusmárkát birtokoltak. Arnault üzleti stratégiái decentralizációs módszerrel működtek. Elegendő szabadságot biztosított az egyes cégeknek a fellendüléshez. Sikerreceptjének titka a jó szeme a részletekhez, a megfelelő pillanat megtalálása és a luxus iránti szeretete.

