Azt hiszem, egy olyan pillanatban vagyunk, amikor sok lehetőség van.

Azt hiszem, egy olyan pillanatban vagyunk, amikor sok lehetőség van.

 

Louis Vuitton Cruise 2023 kollekció

 

Louis Vuitton Cruise 2023 kollekció – Nicolas Ghesquiére a Louis Vuitton kreatív igazgatója. A középiskola után Jean-Paul Gaultier tervező asszisztenseként dolgozott. 25 éves korában a Balenciaga kreatív igazgatója lett. Ő volt a felelős a márka teljes imázsáért. 2013-ban lett a Louis Vuiton női kollekciók kreatív igazgatója. Első vörös szőnyegen debütált terveit Jennifer Connelly színésznő viselte.

 

Bemutatóit az LV-nél olyan jellegzetes épületekben rendezte meg, mint a Louvre vagy a Monacói Palota tér vagy a Kortárs Művészeti Múzeum Rio de Janeiró-ban. A Vogue Fashion Awards-on az év avantgárd tervezőjének választották 2000-ben. 2006-ban a TIME 100 legbefolyásosabb embere közé került. Az Amerikai Vogue a divat legkeresettebb és legbefolyásosabb alakjának nevezte.

 

2014-ben a Brit Fashion Awards-on az év nemzetközi tervezője díjat kapta.

 

Az ismert francia luxus divatház a Louis Vuitton 1854-ben nyílt meg. A legtöbb terméken megjelenik az LV monogram. A világ egyik vezető nemzetközi divatháza. Termékeit saját butik hálózatán keresztül és weboldalának e-kereskedelmi részén keresztül értékesíti.

 

A világ legértékesebb luxusmárkájának választották 2005 és 2012 között hat egymást követő évben is. 2012-ben értéke 25,9 milliárd dollár volt. Ötven országban működik, világszerte 460 üzlettel rendelkezik.

 

A vállalat jelen volt az 1867-es Párizsi Világkiállításon. Az alapító Louis Vuitton 1892-ben halt meg, amikor a vezetést fia vette át. Georges Vuitton a vállalatot világméretűvé építette. A termékeiket bemutatta az 1893-ban megrendezett Chicago-i világkiállításon.

 

Nicolas Ghesquière 2022. május 12-én, csütörtökön mutatta be Louis Vuitton Cruise 2023 kollekcióját a kaliforniai Salk Intézetben.

 

 

Egy olyan pillanatban vagyunk, amikor sok lehetőség van.

 

Nicolas Ghesquière ezzel a kollekcióval lebontja az öltözködési szabályokat annak érdekében, hogy olyan sziluetteket építsen fel, amelyet korábban még soha nem láttunk. A divatbemutatót megtekintve valaki szuperhősöket, valaki görög mitológiából ismert amazonokat vél felfedezni.

 

„Mindannyian sok mindenen mentünk keresztül az elmúlt néhány évben. Azt hiszem, egy olyan pillanatban vagyunk, amikor sok lehetőség van. Azt hiszem, én is részt veszek benne. Nagyon szabadnak érzem magam.”

 

56 modell sétált a Salk Biológiai Tanulmányok Intézetének brutalista stílusú épületei között. Görög istennőszerű, fémes drapériába öltözve. A tervező elvitathatatlanul letette névjegyét a sci-fi iránti megszállottság mellett. A 80-as évek divatjára emlékezttető stílus akár a Dűne vagy a MAD MAX egy saját változatának jelmezei is lehetnének.

 

A Salk Intézet helyszínválasztás inspiráló, hiszen az 1957-es évben itt fejlesztette ki Dr. Jones Salk az első hatékony polio vakcinát. A helyszínválasztás félreérthetetlenül utal a magunk mögött hagyott két év nehézségeire.

 

A tervező azt nyilatkozta a helyszínről, hogy „A Salk Intézet az évek során a csodák helye volt számomra, és Louis Kahn lenyűgöző brutalista építészete a Csendes-óceán és a kaliforniai naplemente rendkívüli környezetével szemben végtelen inspirációt nyújt nekem.”

 

A Louis Vuitton Cruise 2023 kollekció egy disztópikus jövőképet is bemutatott, amelyben a ruházat páncélként funkcionál. Megvédi viselőjét a különböző hatásoktól, világjárványoktól. Akár érzelmi pajzsra is emlékeztethetnek minket.

 

 

 

 

 

Azt hiszem, egy olyan pillanatban vagyunk, amikor sok lehetőség van.

Hajtrendek 2022 2023 őszi téli divat

Hajtrendek 2022 2023 őszi téli divat

A legjobb férfi parfümök listája

A legjobb férfi parfümök listája

2023 divat

2023 divat

Trendi divat a fekete ruha

Trendi divat a fekete ruha

Mit jelent az impulzusvásárlás?

Mit jelent az impulzusvásárlás?

Divattrend a fehér ruha

Divattrend a fehér ruha

Vodka koktél receptek

Vodka koktél receptek

A legjobb vodka koktél receptek

A legjobb vodka koktél receptek

Margarita koktél receptje

Margarita koktél receptje

Mokány Csaba

Mokány Csaba
Scroll to top