
Cannes-ban mutatják be Pedro Almodóvar új filmjét
Cannes-ban mutatják be Pedro Almodóvar új filmjét – Pedro Pascal és Ethan Hawke főszereplésével készül a Strange Way of Life című western-rövidfilm, amelynek premierje májusban a cannes-i filmfesztiválon lesz.
Dua Lipa At Your Service című podcast műsorában nyilatkozott a rendező Pedro Almodóvar. A félórás filmet a rendező queer westernfilmként jellemezte. Elárulta két férfi főszereplő van, akik szeretik egymást.
„Mély értelemben a férfiasságról van szó, mert a western férfi műfaj” – mondta Almodóvar. „Amit elmondhatok a filmről, az az, hogy sok nyugati elemében van – megvan benne a fegyverforgató, megvan a ranch, megvan a seriff -, de ami a legtöbb westernben nincs, az az a fajta párbeszéd, amit szerintem egy westernfilm valaha is megörökített volna két férfi között. És most azt hiszem, egy kicsit túl sokat mondok neked.”
A rövidfilmet angol nyelven forgatták, az Almodóvar testvérek által tulajdonolt, madridi székhellyel rendelkező El Deseo filmgyártó produkciós cégben. Korábban Pedro Almodóvár már elárulta, hogy a film címe, egy Amália Rodrigues által írt és énekelt dalból származik.
A dalszövegek szerint nincsen idegenebb létezés, annál, mint amikor figyelmen kívül hagyja valaki a saját vágyait.
Cannes-ban mutatják be Pedro Almodóvar új filmjét
Pedro Almodóvar nemzetközileg egyik legsikeresebb spanyol filmrendező filmjeit világszerte érdeklődés övezi és kultuszt alakítottak ki. Két Oscar-díjat, öt BAFTA-díjat, két Emmy-díjat, hat Európai Filmdíjat, két Golden Globe-díjat, kilenc Goya-díjat, egy Velencei Filmfesztivál nagydíjat és négy Cannes-i Filmfesztiválon kapott díjat.
Megkapta a Francia Beücsletlégiót, a Spanyol Kulturális Minisztérium aranyérmét, az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia külföldi tiszteletbeli tagjává választották. Tiszteletbeli doktori címet kapott a Harvard Egyetemen és az Oxford Egyetemen a művészethez való hozzájárulásáért.
View this post on Instagram
A film, magyarul mozgókép, képekből álló sorozat, amely a vásznon olyan gyorsan változik, hogy azt az illúziót kelti, mintha mozogna. A filmet egyszerre tekintjük művészetnek és iparágnak. Lehet készíteni úgy, hogy valódi jeleneteket filmezünk le egy kamerával; vagy rajzokat fotózunk le, így tradicionális rajzfilmeket készítve, ill. CGI-t, vagyis a számítógép által kreált animációt használunk – vagy úgy, hogy eme technikákat egyaránt használjuk.
A mozi vagy filmszínház azt a helyet jelöli, melyet ama célból hoztak létre, hogy benne filmeket vetítsenek. Angol megfelelője, a „cinema” (ejtsd: szinema) azonban már az iparágat is, illetve a filmművészetet is jelenti. Modern definíciója szerint olyan művészeti ág, melynek lényege élmények szimulálása, történetek, ötletek, érzések vagy atmoszféra közvetítése mozgóképpel, illetve más stimulációkkal, például zenével.
A film kulturális ereklye, amely rengeteg kultúrában jelen van. Reflektál a kultúrára, mi több, hat arra. Az egyik legfontosabb művészeti forma, modern szórakoztatási eszköz és remek módszer a nevelésre, ismeretterjesztésre, vagy éppenséggel propagandák sulykolására. A film vizualitása hatalmas erő a kommunikációban. Egyes filmek világhírűek lettek, hála a feliratozásnak, illetve a szinkronizálásnak, mely módszerekkel más nyelvekre lehet fordítani a szövegüket.
Szokás a filmművészetre, mint a hetedik művészeti ágra hivatkozni. Radványi Géza filmrendező egy interjúban úgy fogalmazott, hogy az objektíven keresztül „objektíven kell nézni a világot, és felnagyítani az ember és ember, ember és világ közötti összefüggéseket – a láthatatlan összefüggéseket is”.

