
Érkezik a Pinokkió élőszereplős változata Tom Hanks lesz Geppetto!
Megjelent a Pinokkió élőszereplős adaptációjának hivatalos előzetese, amely arról árulkodik, hogy egy hatalmas kaland része lesz majd a fából faragott fiú.
A főszereplő Tom Hanks lesz, aki Geppetto-t alakítja, a címszerepben Benjamin Evan Ainsworth látható. A film szeptember 8-án lesz látható a Disney+ -on.
Az eredeti film 1940-ben debütált a mozikban. Az amerikai rajzfilm Carlo Collodi meséje alapján készült. Két Oscar-díjat nyert. A történet Geppetto nevű fafaragó házában veszi a kezdetét, aki egy fabábút készít, Pinokkót.
A fafaragó mester egyetlen kívánsága, hogy a faragott bábú igazi kisfiú legyen. A Kék Tündér látogat el hozzá az éjszaka során és teljesíti a kívánságát. Pinokkiót életre kelti, amelynek Geppetto annyira megörül, hogy másnap beíratja iskolába.
Carlo Collodi 1881-ben írt regénye világhírű lett. 1881-ben egy gyermekújság kezdte el folytatásos történetben közölni az Egy bábú története című művet. amely egy életre kelt fabábúról, Pinokkióról szól.
Már az első részek óriási sikert arattak. Hamar népszerűvé tette a történet íróját. Az egyház eleinte felemelte a szavát a mese ellen, mert az a lázadás szellemét közvetítette a gyermekeknek. Később könyv alakjában is megjelent, Pinokkió kalandjai címmel.
1892-ben fordították le angol nyelvre és ekkor megkezdte világhódító útját a történet. 1936-ban Alekszej Tolsztoj Aranykulcsocska című története meséli újra az olasz fabábú történetét.
