Érkeznek az Avatar 2 előzetes kritikák
Film

Érkeznek az Avatar 2 előzetes kritikák

Érkeznek az Avatar 2 előzetes kritikák. James Cameron Avatar: A víz útja című sci-fi film már jelét adta annak, hogy a filmvilág következő nagy dolga legyen. A 2009-ben bemutatott Avatar című film folytatása a tervek szerint december 16-án kerül a mozikba.

A várakozások szerint ugyanolyan nagy varázslatot hoz létre, mint 13 évvel korábban az első film. A korai kritikák nagyon jók. Fenomenális alkotásnak is nevezték és voltak olyan hangok, amelyek szerint jobb, mint az első rész.

2009-ben 2.90 milliárd dollár bevétellel, minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje lett az Avatar. A második rész három óra hosszú és az előzetes kritikák alapján hosszú időre szintén a legjobbnak ígérkezik.

Az Avatar: A víz útja című film kedvéért Sigourney Weaver visszament a középiskolába. Annak érdekében, hogy új karakterének gondolkodásmódját színesítse, Weawer tizenéves lányokkal tanult együtt egy középiskolai osztályban.

Az első Avatar filmben Dr. Grace Augustine karakterét játszotta Sigourney Waver. Azonban a karakter meghalt. James Cameron azonban az Avatar folytatásában visszahozta a színésznőt, aki Kiri nevű tizenéves Na’vi szerepét alakítja.

Weaver úgy nyilatkozott, hogy annak érdekében, hogy tökéletesítse, a „tizenéves lány pályáját” középiskolai órákra járt.

Az Avatar: A víz útja című film története, az első film eseményei után egy évtizeddel játszódik. A Sully család történetét és az őket körülvevő bajokat meséli el. Az egymás biztonságáért megtett hosszú utat és az életben maradásért vívott csatákat és az elszenvedett tragédiákat láthatjuk a filmben.

Érkeznek az Avatar 2 előzetes kritikák

Film

A film, magyarul mozgókép, képekből álló sorozat, amely a vásznon olyan gyorsan változik, hogy azt az illúziót kelti, mintha mozogna. A filmet egyszerre tekintjük művészetnek és iparágnak. Lehet készíteni úgy, hogy valódi jeleneteket filmezünk le egy kamerával; vagy rajzokat fotózunk le, így tradicionális rajzfilmeket készítve, ill. CGI-t, vagyis a számítógép által kreált animációt használunk – vagy úgy, hogy eme technikákat egyaránt használjuk.

A mozi vagy filmszínház azt a helyet jelöli, melyet ama célból hoztak létre, hogy benne filmeket vetítsenek. Angol megfelelője, a „cinema” (ejtsd: szinema) azonban már az iparágat is, illetve a filmművészetet is jelenti. Modern definíciója szerint olyan művészeti ág, melynek lényege élmények szimulálása, történetek, ötletek, érzések vagy atmoszféra közvetítése mozgóképpel, illetve más stimulációkkal, például zenével.

A film kulturális ereklye, amely rengeteg kultúrában jelen van. Reflektál a kultúrára, mi több, hat arra. Az egyik legfontosabb művészeti forma, modern szórakoztatási eszköz és remek módszer a nevelésre, ismeretterjesztésre, vagy éppenséggel propagandák sulykolására. A film vizualitása hatalmas erő a kommunikációban. Egyes filmek világhírűek lettek, hála a feliratozásnak, illetve a szinkronizálásnak, mely módszerekkel más nyelvekre lehet fordítani a szövegüket.

Szokás a filmművészetre, mint a hetedik művészeti ágra hivatkozni. Radványi Géza filmrendező egy interjúban úgy fogalmazott, hogy az objektíven keresztül „objektíven kell nézni a világot, és felnagyítani az ember és ember, ember és világ közötti összefüggéseket – a láthatatlan összefüggéseket is”.

Mozi

Érkeznek az Avatar 2 előzetes kritikák bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nagyszerű dolog blogot írni.