Ezt a cipőt viseli Anna Wintour a repülőtereken
Divat

Ezt a cipőt viseli Anna Wintour a repülőtereken

Ezt a cipőt viseli Anna Wintour a repülőtereken

Ezt a cipőt viseli Anna Wintour a repülőtereken – Anna Wintour igazából semmi más, csak maga a megtestesült következetesség. A divat iránt érzékenyek pontosan tudják, hogy ugyanazt a frizurát (bob frizura) viseli már nagyon hosszú idő óta, amit legelső alkalommal 14 éves korában hordott, de azóta, hogy az amerikai Vogue főszerkesztője lett, mindig ugyanazt a frizurát viseli.

 

Tudniillik 1985 és 1987 között volt a brit Vogue főszerkesztője, majd 1988-ban átvette az irányítást a New York-i magazin felett. Az akkor csak stagnáló népszerűségnek örvendő kiadványt újraélesztette és a magazin a divatipar formálója lett.

 

Tehát Wintour a divatvilág központi alakjává változott. A feltörekvő divatirányzatok tehetséges felismeréséért illetik dícsérettel. Azonban léteznek bizonyos viták személyével kapcsolatban, az állatvédők támadták, a szőrme népszerűsítéséért, más kritikusok szintén vádoltak, hogy a magazin a nőiességet elitista nézőpontból közelíti meg.

 

És 2003-ban megjelent Lauren Weisberger regénye, amelyből 2006-ban film készült Meryl Streep főszereplésével, amely karakter a feltételezések szerint Wintour alapján készült.

 

Tehát 1988-tól tehát ugyanazt a jellegzetes frizurát viseli, amit 14 éves korában és jellegzetes ruhaitól sem tántorodik el. Midi- vagy maxiruha, térdig érő csizma. A hírek szerint utazás közben egy igazán különleges cipőt visel. Ha repülővel utazik, soha nem vesz fel tércsizmát.

 

A biztonsági szolgálat ellenőrzése során fel és levenni nagyon sok gondot és problémát jelentene és a repülőtéren teljesen biztos, hogy Anna Wintour nem visel magassarkú cipőt sem, hiszen a repülőtereken az utazás kimerítő.

 

Anna Wintour határozottan stílusos és a repülőtereken az alábbi cipőt viseli.

 

 

További, más képek Anna Wintour cipőiről

 



















És a csizmákat is szereti Anna Wintour































Anna Wintour és a vörös szőnyeg










 

Anna Wintour fiatalon













 

 

Nagyszerű dolog blogot írni.