
Hamarosan indul minden idők legdrágább televíziós sorozata
Az Amazon Prime Video sreaming platform indítja A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című sorozatot. A világ valaha készített legdrágább sorozata a legendás J.R.R. Tolkien által alkotott valóságban játszódik. A hatalom gyűrűi a Másodkorból mesél majd el történeteket, amelyeknek az elkészítése elképesztő összegeket emésztett fel.
Közép-Európai idő szerint hajnali három órakor válik elérhetőéve a sorozat első két része szeptember 2-án. Ezt követően a sorozat egy-egy epizódja heti rendszerességgel jelenik meg.
Az új részek minden pénteken reggel 6 órakor válnak elérhetővé az Amazon Prime felületén. A fináléra október 14-én kerül sor.
A történet évezredekkel azelőtt játszódik, mint a Gyűrűk ura eseményei. Az Amazon Studios a filmet Tolkien Estate, Tolkien Trist, Harper Collins és a New Line Cinema társaságában készítette.
2017 novemberében 250 millió dollárért vásárolta meg az Amazon A Gyűrűk Ura televíziós jogait. A vásárlás során 1 milliárd dollár értékű öt évados produkciós kötelezettségvállalás is a szerződés része volt. Ebből adódóan ez lesz a valaha készített legdrágább televíziós sorozat a világon.
A történet Középfölde-történetét meséli el, viszonylagos béke idején kezdődik és a második korszak minden jelentős eseményét megmutatja. Ekkor kovácsolták a hatalom gyűrűit, Sauron ekkor emelkedett fel, ekkor bukott el a Númenor Sziget királysága és akkor kötöttek utolsó alkalommal szövetséget a Tündék és az emberek.
Tolkien eredeti történetében ezek az események több ezer éven keresztül zajlódnak, azonban az események a sorozatban sűrítve jellennek meg.
View this post on Instagram
View this post on Instagram
View this post on Instagram
divat trend
trendi divat
A divat feltétlenül uralkodik a ruházatban. Online magazinunkban olyan híreket, érdekességeket szeretnénk az olvasóink számára összegyűjteni, amelyek hozzájárulnak a mindennapi élet színesítéséhez. Hiszünk benne, hogy mindenkinek járnak a lélek emelő pillanatok. Amikor egy ruhadarabot nem csak a funkciója, hanem az esztétikája miatt viseljük. Kifejezzük saját egyéniségünket, érzésvilágunkat és a világról alkotott gondolatainkat. A divat feltétlenül uralkodik a ruházatban, de divatos lehet bármi, ami formai megjelenéssel bír, sőt divatos lehet még egy gondolat, elképzlés is. Szeretnénk, ha olvasóink olyan bejegyzéseket olvasnának, amelyek jobbá teszik a mindennapjaikat.
A divat szó alatt általában egy adott kultúra vagy kor irányzatát értik, amely leggyakrabban az öltözködést, a protokolláris szokásokat és a társas érintkezés szabályait foglalja magába. A divat a legáltalánosabb értelemben a társas érintkezést irányító szokások rendszere. Divatként szokás hivatkozni azokra a fogalmakra, amikor az élet külső formáit, a társas érintkezés, a viselet, az öltözködés módját irányító vagy változó szokások összességéről, rendszeréről beszélünk. Divat lehet egy felkapott szokás, vagy valakinek, illetve valaminek egy adott időszakhoz köthető közkedveltsége.
Ralph Lauren úgy fogalmazta meg:
“Amit teszek, az arról szól, hogy a lehető legjobb életet éld, és élvezd a körülötted lévő élet teljességét. Attól, amit viselsz, egészen addig, ahogy élsz, egészen addig, ahogy szeretsz.”
Ralph Lauren
Illyés Gyula szerint:
“Törvényszerű, hogy ahol mindenki már rikítóan festi magát, divatot az kezd, aki tartózkodik ettől. Harminc éve még lehetett gépen szerelmes levelet írni; ma, amikor mindent gépen írunk, épp ez alpári.”
Illyés Gyula
Online divatmagazinunk keresi, hogyan tudja segíteni az olvasóit az önkifejezésben, azoknak a pillanatoknak a megtalálásában, amelyekre boldogan emlékezünk vissza. Hisszük, hogy a jó életérzés, nem csak a nagy vagyonnal bíró személyeknek kíváltsága. Mindenkinek jár az érzes, hogy szépnek érezze magát és ezt a külvilág is visszajelezze számára. Ezekből a pillanatokból lesznek a szép emlékeink.

