Hogyan legyünk még magabiztosabbak?
Életmód

Hogyan legyünk még magabiztosabbak?

 

 

Létezik egy önbeteljesítő jóslat, amelynek a működése igazán jól megfigyelhető a sikeres embereknél. Abban az esetben, hogy ha hiszünk saját magunkban és abban, amit éppen csinálunk, azért, hogy a céljainkat elérjük mások is sokkal jobban és sokkal könnyebben fognak hinni bennünk.

„Alacsony önbizalommal leélni az életünket, pont olyan, mintha végig be lenne húzva a kézifék.” Az önbizalom a saját képességeinkbe vetett hitünket jelenti, és azt a hitünket és képesek vagyunk arra, hogy a mindennapok adta kihívásokkal szembenézzünk és megoldjuk őket.

Amikor megfelelő önbizalommal rendelkezünk, akkor azt tesszük, amit helyesnek vélünk. Képesek vagyunk arra, hogy vállaljuk a kockázatot és ha nem sikerül a tervünket megvalósítani első alkalommal, akkor nem esünk kétségbe. Amikor megfelelő önbizalommal rendelkezünk, akkor látjuk a saját hibáinkat és képesek vagyunk arra, hogy tanuljunk belőle.




Átvenni az irányítást

Az önbizalom, a magabiztosság nem egy velünk született dolog. Nem a genetika határozza meg és mások magatartásától sem függ. Az első lépés, amit meg kell tennünk annak érdekében, hogy még magabiztosabbak legyünk az az, hogy átvesszük az irányítást.

 

Nagyon sokan vagyunk, akik úgy gondolkodnak saját magáról, mint aki nem túl vonzó, nem túl okos, nem túl kompetens…. Hosszan lehetne sorolni a negatív gondolatokat. Tiszteletreméltó emberekké válhatunk abban az esetben is, ha mások ellenvetései ellenére is folytatjuk a megkezdett utunkat.

 

Természetesen, hogy ha különleges céljaink vannak. Például egy szakmában professzionális ismeretekre szeretnénk szert tenni, akkor cselekednünk, újra tanulnunk kell. Az önbizalom és a magabiztosság növekedni fog, hogy ha fejlesztjük saját énképünket, kompetenciánkat, új szakmákat sajátítunk el.




Önismeret

Mi az, ami a félelmeidet okozza? Miért vagy ideges? Miért nem bízol saját magadban? Mi az oka annak, amiért jól érezted magadat legutolsó alkalommal? Mitől lett jó a napod? Mi tesz boldoggá? A magabiztosság növelése érdekében cselekedni kell.

 

A megfelelő cselekedeteket pedig csak a megfelelő önismeret birtokában tudjuk megtenni. Tudnunk kell azt, hogy nem a problémák határozzák meg azt, hogy kik vagyunk. Amikor képessé válunk arra, hogy a problémák hogyan korlátoznak minket nagy lépést tehetünk előre.

 

Képviselnünk kell saját magunk előtt azt a gondolatot, hogy értékesek és fontosak vagyunk. Ezután sokkal könnyebb lesz felismerni azokat a dolgokat az életünkben, amelyeket növelni kell, mert örömet okoznak számunkra.




A negatív gondolatok lecserélése

 

Ha a negatív gondolatok helyett meg tudjuk valósítani a pozitív gondolkodás gyakorlatát, akkor az életszemléletünk megváltozásának köszönhetően ügyesebben láthatjuk meg a lehetőségeinket. Ha tudod azt, hogy fontos vagy és ha tudatosítod magadban azt, hogy a világnak szüksége van rád, akkor gyorsabban haladhatsz előre.




Kérdőjelezzük meg a negatív gondolatokat

 

Az igen kellemetlen érzés, amikor megtudjuk, hogy más emberek velünk szemben kritikát fogalmaztak meg. Legyen az a kritika akár eltúlzott, akár jogos. A leginkább ártó kritikák azonban nem a külvilágból érkeznek. Saját magunk követjük el, saját magunk ellen.

 

Fontos, hogy tudatosítsuk saját magunkban azt, hogy a belső hangunk és az, amit gondolunk saját magunkról, nem mindig pontos. Nagyon sokáig kritizáltad saját magadat, egyáltalán nem működött. Most próbáld meg dicsérni magadat és nézd meg mi történik.




Öltözködj

Hogyan legyünk még magabiztosabbak?
Hogyan legyünk még magabiztosabbak?

Sokan vagyunk, akik helytelenül úgy gondolják, hogy csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak azt, hogy igazán stílusosan öltözködjenek. Természetesen vannak nagyon drága ruhák, amelyeket talán soha nem engedhetünk meg magunknak.

 

Azonban megvannak a megfelelő módszerek arra, hogy alacsonyabb költségvetésből is nagyszerűen nézzünk ki. Ha sikerült egy kis kreatív játék keretén belül felfedezni a saját, személyes stílusunkat, akkor felépíthetjük a saját kapszulagardróbunkat. Ha még a dopamin öltözködés szabályait is sikerül alkalmaznunk, nagymértékben növeljük az esélyt, hogy nagyszerűen érezzük magunkat a bőrünkben.

 




 

 

 

Nagyszerű dolog blogot írni.