Életmód

Hogyan tudunk valóban lazítani, kikapcsolódni?




 

Mikor volt az utolsó alkalom, amikor időt szakítottál saját magadra? Mikor foglalkoztál legutóbb saját magaddal? Mikor töltöttél el legutóbb saját magaddal érdemi időt? Remélhetőleg minden kedves olvasó lelkesen sorolja, egy hosszú listából, hogy a nap folyamán milyen örömforrások tették édesebbé az életét.

 

Azonban, ha a fenti kérdéseken gondolkodni kell, akkor az azt jelenti, hogy sokkal többet kell foglalkoznunk saját magunkkal. A lényeg, hogy találjunk egy olyan elfoglaltságot, amit beépítünk és rutintevékenységgé változtatunk az életünkben.

 

Ha nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy két hétre elutazzunk az év végén egy csodálatos utazásra, ahol feltöltődhetünk és kipihenhetjük az éves fáradalmainkat, akkor sem szabad aggódni és kétségbe esni. Vannak olyan nagyszerű módszerek, amelyeknek az alkalmazásával kizökkenhetünk a megszokásokból.

 

A valódi kikapcsolódás lényege az, hogy megéljük az adott pillanatot. Gyermekkorunkban ezt ösztönösen tettük. Felnőttként azonban tudatosan figyelnünk kell arra, hogy ne veszítsük el teljesen a jelen pillanat megélésének képességét.

 

Hogyan tudunk valóban lazítani, kikapcsolódni?




Csodáld meg a természetet

Hogyan tudunk valóban lazítani, kikapcsolódni?
Hogyan tudunk valóban lazítani, kikapcsolódni?

Keressünk egy csodálatos helyet, ahová leülhetünk és csak úgy bámészkodhatunk. Fogadjuk be a természet látványát. Csak figyeljük meg, hogy mi történik körülöttünk és hagyjuk, hogy megéljük a pillanatot.

 




Ápold a kapcsolataidat

Hogyan tudunk valóban lazítani, kikapcsolódni?
Hogyan tudunk valóban lazítani, kikapcsolódni?

Ha sikerül olyan barátokra szert tenni, akikkel együtt lenni öröm és biztonságban vagyunk, felvállalhatjuk saját magunkat, akkor az mindennél többet kell, hogy jelentsen. Fontos, hogy meghallgassuk mások, a barátaink történeteit és az is, hogy valakinek megnyílhassunk és elmondhassuk azt, ami velünk történt, ami a szívünket bántja. A barátaink történetét meghallgatva, megértve, a saját életünkre is teljesen más szemmel fogunk tekinteni.




Mozogj

Hogyan tudunk valóban lazítani, kikapcsolódni?
Hogyan tudunk valóban lazítani, kikapcsolódni?

Sokunkkal előfordul, hogy bár tudjuk, hogy a rendszeres testmozgás szükséges a fizikai és mentális jólétünkhöz, mégsem végezzük rendszeresen. A testünk kellemesen elfárad edzés közben és az elménk is felpezsdül. Akkor találtuk meg a saját sportunk, ha edzés közben sikerélményeket érünk el. Végig tudjuk csinálni. Kitartottunk és növeltük a távot. Első alkalommal értük el… Rövidebb idő alatt értük el… Kétszer futottuk körbe… Adjuk át magunkat a sport és az edzés világának, legyünk kitartóak, utána pedig regenerálódjunk.




Trendi divat blog

Alkalmazzuk a dopamin öltözködést és legyen sokkal jobb hangulatunk! A személyes stílusunk megtalálása után építsük fel azt a kapszula gardróbot, amelynek darabjai tökéletesen illenek a személyiségünkhöz és a dopamin öltözködés szabályait is betartják.




Nagyszerű dolog blogot írni.