Film

John Corbett visszatér az És egyszer csak… következő évadában

Szeptemberben megérkezett az És egyszer csak… amely témáját illetően igen megosztotta a közönséget. Big szívrohamot kap és életét veszíti a sorozat első részének végén, amely esemény kizárja azt a gondtalan és vibráló fiatalság érzetét, amelyet az eredeti sorozatban megszokhattunk.

Carry özvegyasszonyként szeretett férjének gyászolásával, az emberi élet végességével, a kor előrehaladtával egy érett és felelőségteljesebb Carry jelenik meg az első évadban. A rajongók nagy többsége igazán hiányolta Kim Cattrall által játszott Samantha karakterét.

 

 

 

A sorozat következő szériájában egy régi szereplő tér vissza a John Corbett által alakított Aidan karaktere. Arról még nem lehet tudni, hogy Carry és Aidan kapcsolata meddig jut majd el, de a sorozat 2023-ban folytatódik az HBO Maxon.

John Corbett amerikai színész és countryénekes. A legismertebb szerepei közé tartozik Aidan, amelyet a Sex and the City című sorozatban formált meg. Ohio folyó melletti lakóházban nőtt fel. Hétéves korában kezdett el gitározni. Első szerepét 1988-ban kapta, amikor egy hippit játszott az ABC The Wonder Years című vígjátékban.

 

 








divat trend
trendi divat

 

A divat feltétlenül uralkodik a ruházatban. Online magazinunkban olyan híreket, érdekességeket szeretnénk az olvasóink számára összegyűjteni, amelyek hozzájárulnak a mindennapi élet színesítéséhez. Hiszünk benne, hogy mindenkinek járnak a lélek emelő pillanatok. Amikor egy ruhadarabot nem csak a funkciója, hanem az esztétikája miatt viseljük. Kifejezzük saját egyéniségünket, érzésvilágunkat és a világról alkotott gondolatainkat. A divat feltétlenül uralkodik a ruházatban, de divatos lehet bármi, ami formai megjelenéssel bír, sőt divatos lehet még egy gondolat, elképzlés is. Szeretnénk, ha olvasóink olyan bejegyzéseket olvasnának, amelyek jobbá teszik a mindennapjaikat.

A divat szó alatt általában egy adott kultúra vagy kor irányzatát értik, amely leggyakrabban az öltözködést, a protokolláris szokásokat és a társas érintkezés szabályait foglalja magába. A divat a legáltalánosabb értelemben a társas érintkezést irányító szokások rendszere. Divatként szokás hivatkozni azokra a fogalmakra, amikor az élet külső formáit, a társas érintkezés, a viselet, az öltözködés módját irányító vagy változó szokások összességéről, rendszeréről beszélünk. Divat lehet egy felkapott szokás, vagy valakinek, illetve valaminek egy adott időszakhoz köthető közkedveltsége.

Ralph Lauren úgy fogalmazta meg:

“Amit teszek, az arról szól, hogy a lehető legjobb életet éld, és élvezd a körülötted lévő élet teljességét. Attól, amit viselsz, egészen addig, ahogy élsz, egészen addig, ahogy szeretsz.”

Ralph Lauren




Illyés Gyula szerint:

“Törvényszerű, hogy ahol mindenki már rikítóan festi magát, divatot az kezd, aki tartózkodik ettől. Harminc éve még lehetett gépen szerelmes levelet írni; ma, amikor mindent gépen írunk, épp ez alpári.”

Illyés Gyula

Online divatmagazinunk keresi, hogyan tudja segíteni az olvasóit az önkifejezésben, azoknak a pillanatoknak a megtalálásában, amelyekre boldogan emlékezünk vissza. Hisszük, hogy a jó életérzés, nem csak a nagy vagyonnal bíró személyeknek kíváltsága. Mindenkinek jár az érzes, hogy szépnek érezze magát és ezt a külvilág is visszajelezze számára. Ezekből a pillanatokból lesznek a szép emlékeink.

Nagyszerű dolog blogot írni.