Film

Minden idők egyik legemlékezetesebb ruhája

Vannak olyan ruhadarabok, amelyek megjelenésünk pillanatában nagy megdöbbenést okoznak, később azonban a divattörténelem részeivé vállnak és mindenki számára kedves emlékké szelidülnek. Így történt ez Barbra Streisand 1969-ben viselt átlátszó ruhájával is, amelyről később, 2016-ban derült ki, hogy Barbra Streisand sem tudta, hogy átlátszó lesz, amikor fény éri.

Barbra Streisand 1969-ben az Oscar-díjátadón viselt egy ruhát, amely bevonult a divattörténelembe. A gálán első alkalommal vett részt, mint jelölt és meg is nyerte az Oscar-díjat a Funny Girl című filmben nyújtott alakításáért.

Első részvevőként muszáj volt feltűnést keltenie a vörös szőnyegen, amit sikeresen teljesített is, nem csak a közönséget lepte meg, de amikor 2016-ban interjút adott, elárulta, hogy azt nem is sejtette, hogy ha a ruhát fények érik, akkor átlátszóvá válik.

Bár abban a pillanatban nyilvánvalóan botrányos megítélést kapott, később minden idők egyik legemlékezetesebb Oscar divatnyilatkozatként emlékeznek vissza rá.

Arnold Scaasi tervezte azt a csillogó blúzból és hozzáillő csengős nadrágból álló ruhát, amelyet átlátszó flitterekkel díszített. Fehér gallérral és mandzsettával, fekete szatén masnival, Scaasi karrierjének leghíresebb darabja lett.

A kanadai divattervező könyvében, amelynek címe A nők, akiket felöltöztettem és levetkőztettem, arról ír, hogy Polly Bergen éjszakai szórakozóhelyre készített ruhából merített inspirációt. Streisand karrierjének nagy pillanatához szeretett volna emlékezetes ruhát alkotni.

Streisand volt az első színésznő, aki nadrágot viselt az Oscar-gálán és az első színésznő, aki díjat is kapott, miközben nadrágot viselt. Számos jótékonysági szervezetet támogató Alapítványának javára a későbbiekben elárverezte a ruhát.




 

 

 

A My Men a Funny Girl betétdalát adja elő Barbra Streisand

 

 

 



 

View this post on Instagram

 

A post shared by Barbra Streisand (@barbrastreisand)

divat trend
trendi divat

 

A divat feltétlenül uralkodik a ruházatban. Online magazinunkban olyan híreket, érdekességeket szeretnénk az olvasóink számára összegyűjteni, amelyek hozzájárulnak a mindennapi élet színesítéséhez. Hiszünk benne, hogy mindenkinek járnak a lélek emelő pillanatok. Amikor egy ruhadarabot nem csak a funkciója, hanem az esztétikája miatt viseljük. Kifejezzük saját egyéniségünket, érzésvilágunkat és a világról alkotott gondolatainkat. A divat feltétlenül uralkodik a ruházatban, de divatos lehet bármi, ami formai megjelenéssel bír, sőt divatos lehet még egy gondolat, elképzlés is. Szeretnénk, ha olvasóink olyan bejegyzéseket olvasnának, amelyek jobbá teszik a mindennapjaikat.

A divat szó alatt általában egy adott kultúra vagy kor irányzatát értik, amely leggyakrabban az öltözködést, a protokolláris szokásokat és a társas érintkezés szabályait foglalja magába. A divat a legáltalánosabb értelemben a társas érintkezést irányító szokások rendszere. Divatként szokás hivatkozni azokra a fogalmakra, amikor az élet külső formáit, a társas érintkezés, a viselet, az öltözködés módját irányító vagy változó szokások összességéről, rendszeréről beszélünk. Divat lehet egy felkapott szokás, vagy valakinek, illetve valaminek egy adott időszakhoz köthető közkedveltsége.

Ralph Lauren úgy fogalmazta meg:

“Amit teszek, az arról szól, hogy a lehető legjobb életet éld, és élvezd a körülötted lévő élet teljességét. Attól, amit viselsz, egészen addig, ahogy élsz, egészen addig, ahogy szeretsz.”

Ralph Lauren




Illyés Gyula szerint:

“Törvényszerű, hogy ahol mindenki már rikítóan festi magát, divatot az kezd, aki tartózkodik ettől. Harminc éve még lehetett gépen szerelmes levelet írni; ma, amikor mindent gépen írunk, épp ez alpári.”

Illyés Gyula

Online divatmagazinunk keresi, hogyan tudja segíteni az olvasóit az önkifejezésben, azoknak a pillanatoknak a megtalálásában, amelyekre boldogan emlékezünk vissza. Hisszük, hogy a jó életérzés, nem csak a nagy vagyonnal bíró személyeknek kíváltsága. Mindenkinek jár az érzes, hogy szépnek érezze magát és ezt a külvilág is visszajelezze számára. Ezekből a pillanatokból lesznek a szép emlékeink.

Nagyszerű dolog blogot írni.