Pedro Almodóvar októberben új filmet készít
Film

Pedro Almodóvar októberben új filmet készít

Pedro Almodóvar októberben új filmet készít – Pedro Almodóvar megerősítette, hogy két filmen dolgozik jelenleg. Az egyik a Stranger Way of Life. Ethan Hawke és Pedro Pascal főszereplésével készülő western. A premierje a 30 perces filmnek Cannes-ban lesz.

 

A Manual for Cleaning Women című filmnek lett volna rendezője, Cate Blanchett főszereplésével, amelyet már évek óta terveztek, végül a filmet nem ő rendezi.

 

A másik filmről, amelyen Pedro Almodóvar dolgozik nem sokat lehet tudni. Azonban azt igen, hogy a forgatás októberben kezdődik. (nagy valószínűséggel ez azt jelenti, hogy 2024-ben lesz a bemutatója a filmnek.)

 

 

 

Pedro Almodóvar filmjeit 9 alkalommal jelölték Oscar-díjra és 2 alkalommal nyerte el, a legrangosabb amerikai díjat. BAFTA-díjra 14 alkalommal jelölték és 5 alkalommal nyert. Golden Globe-díjra 12 alkalommal és 1 alkalommal megkapta. Goya-díjra 117 jelölést és 32 győzelmet kapott.

 

Összességében Pedro Almodovar egy nagyon tehetséges és elismert rendező, aki számos díjat és elismerést nyert a munkásságáért. Művei mélyen érintik a nézőket, és nagymértékben befolyásolták a filmipart.

 

Pedro Almodóvar átveszi a Feroz-díjat


 

A Feroz-díj (spanyolul: Premios Feroz) egy spanyolországi film- és televíziós díj, amelyet az Asociación de Informadores Cinematográficos de España (Spanyolországi Filmes Informátorok Szövetsége) ad át.

 

 

„Az életemet és a filmográfiámat olyan események jellemezték, mint például az, hogy La Manchában születtem, sőt, hogy volt egy La Mancha anyja, aki megtanította nekem ezt a kultúrát. Túlélés és az előítéletek hiánya, valamint az élet humorral való felvétele. Édesanyám szinte minden filmet inspirált, amit valaha készítettem.” – mondta köszönőbeszédében Pedro Almodóvar.

 

Pedro Almodóvar a beszédében hangos tapsot kért az egészségügyi dolgozóknak, akik a COVID járvány idején helyt álltak.

 

 

„A spanyol mozi történetében Luis Buñuel filmrendező óta Almodóvar az első, aki az utóbbi évtizedekben nemzetközi sikerre tett szert. Több nemzetközi filmművészeti díjat tudhat magáénak, köztük két Oscar-díjat különböző kategóriákban (Mindent anyámról- legjobb idegen nyelvű film, Beszélj hozzá- legjobb eredeti forgatókönyv), illetve a Goya-díjat is számos alkalommal neki ítélték. 2017-ben a Cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke volt.

1997-ben megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjének kitüntetését, 1998-ban pedig a spanyol kulturális minisztérium képzőművészeti aranyéremmel (Medalla de Oro al Mérito en las Bellas Artes) díjazta Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmjét.

2009-ben a Harvard Egyetem díszdoktorává avatták, majd 2016 júniusában az Oxfordi Egyetem is díszdoktorrá fogadta.”

 

 

Pedro Almodóvar októberben új filmet készít bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nagyszerű dolog blogot írni.