• Film

    Minden idők egyik legemlékezetesebb ruhája

    Vannak olyan ruhadarabok, amelyek megjelenésünk pillanatában nagy megdöbbenést okoznak, később azonban a divattörténelem részeivé vállnak és mindenki számára kedves emlékké szelidülnek. Így történt ez Barbra Streisand 1969-ben viselt átlátszó ruhájával is, amelyről később, 2016-ban derült ki, hogy Barbra Streisand sem tudta, hogy átlátszó lesz, amikor fény éri. Barbra Streisand 1969-ben az Oscar-díjátadón viselt egy ruhát, amely bevonult a divattörténelembe. A gálán első alkalommal vett részt, mint jelölt és meg is nyerte az Oscar-díjat a Funny Girl című filmben nyújtott alakításáért. Első részvevőként muszáj volt feltűnést keltenie a vörös szőnyegen, amit sikeresen teljesített is, nem csak a közönséget lepte meg, de amikor 2016-ban interjút adott, elárulta, hogy azt nem is sejtette,…

    Minden idők egyik legemlékezetesebb ruhája bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva